Válasz

VÁLASZ, (vál-asz) fn. tt. válasz-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. 1) Határvonal, vagy köz, vagy test, mely bizonyos tért ketté szakaszt. Iy jelentésü ezen öszvetett szókban: válaszfal, válaszkő, válaszárok, válaszút stb. Átv. kérdésre, tudakozásra vagy vitatásra adott felelet. Kérdésedre ez a válaszom. Levelemre választ várok. Az ellenvetésre választ adni. Különösen a törvénykezésben az alperes kifogására a fölperes által adott felelet. (A ,kifogás’ a keresetre vagy kereset ellen adatott. A válaszra pedig a viszonválasz következik.) – Némely tájejtés szerint megtoldva: választ, ragozva: választot, választra stb. l. VÁLASZT, (2). A másod értelemben a kettő között mondott vagy irott beszéd valami egész gyanánt vétetik, melynek egy-egy felét a két személy külön beszéde teszi. Innen máskép: felelet, a fél törzstől, s alapértelemben egyezik vele: felesel, azaz felváltva vitatkozik.

Ugyanezen fogalmi rokonság van a német scheiden (választani) és Bescheid (válasz) között.

Képeztetésre hasonlók hozzá szakasz, ragasz, horpasz, torlasz, rekesz főnevek.

Tehát a párbeszéd az páros, két félből áll. E két fél a beszéd felét adja, azaz felel egymásnak. A párbeszédük kettéVÁLik VÁLaszokra. Hát nem szép?