Idéz

IDÉZ, (i-de-ez) áth. m. idéz-tem, ~tél, ~ìtt. Általán am. valakit magához rendel, ide parancsol, meghagyja, hogy ide, azaz nála vagy előtte jelenjen meg, hogy jőjön ide. Az úr maga elébe idézi cselédeit. Beidézni az utczán futkározó gyermekeket az iskolába. Szellemeket, lelkeket, boszorkányokat idézni. Különösen 1) Törvényes ért. valakit biróilag a törvényszék elébe hí. Perbe idézni. Törvény elébe idézni. A vádlottakat megidézni. Már a XVI. században divatozott: „És azokat, kik fegyveres kézzel rejám jöttenek volth, mind az vármegye színire idézem.“ „Továbbá ezért az dologért székre idéztetett minket szógabiró által.“ (Szalay Á. gyüjteménye). 2) Mások beszédéből vagy irományaiból, könyveiből mondatokat, szavakat bizonyságul, felvilágosításul, erősítésül stb. hoz elé. Régi jeles irókból idézni valamit. Nagy emberek szavait idézni. Szent irásból tárgyhoz illő szövegeket idézni. Péter, Pál apostolokat idézni.

Tehát idéz = ide-ez, mint időz, de nem idő, hanem ide, jel-ez, csel-ez, ide-ez. Azaz idéz!
Az idéz ellentétje az oda-oz, azaz odáz.