A Czuczor Gergely és Fogarasi János által 1862-ben írt A Magyar Nyelv Szótárából minden nap egy szót idézek, amit érdemes végiggondolni és észrevenni nyelvünk szépségét. A nap szava valamilyen módon fog vonatkozni az aznapomra, ez alapján fogok választani.
AGYAG, (agy-ag) fn. tt. agyag-ot. Föld neme, mely a többiek között termékenységre nézve kitünő, s ragadós szilárd tulajdonságánál fogva különféle edényekre alkalmas. Sárga-, vörös-, szappan- fehér-, pecsétes-, ruhatisztító agyag. Agyagból vályogot vetni. Palóczosan ejtve: agyig. Továbbá jelent agyagból valót. Agyagedény.
Egyelőre ennyi, holnap az AGY szót megnézzük részletesen. Abból többminden ki fog derülni.
BIKA, (bik-a) fn. tt. bikát, tb. bikák. Azon hasított körmü baromnemüek hímje, melynek nőstényét tehénnek hívják. Bivalbika, szarvasbika, őzbika (bakőz). Szorosan véve a közönséges tehenek hímje, mely herélt állapotban: tinó, ökör. Magyar bika, svájczi bika, sőre, csira bika. Vastag nyaku, zömök fejü, hosszu derekú bika. Város, falu bikája, átv. gúnyos ért. csapodárkodó fajtalan ember. Vad, öklelős, bömbölő bika. Bőg, mint a bika. Km. Öklelős bikának széna a szarván. Km. Bika alatt is borjút keres. Km. Tátos bika, a népmesékben.
Némelyek szerint öklelős tulajdonságánál fogva am. bökő, s hasonló hozzá bak, pl. kecskebak. Mások szerint = bégő, bőgő, honnan átv. ért. bölönbika, vagy vízi, nádi bika jelent bika módjára bőgő gémfajt. Egyébiránt számos nyelvekben találtatnak rokonai, ilyenek a latin vacca, vagio, mugio, hellen mukw, boikoV, német mucken, szanszkrit bukk (bég, bög), honnan: bukkasz, bukká (bak, kecske), szláv bik, bika, buják, török bugha, továbbá az ajakhang elhagyásával szinte a szanszkrit ghu (bőg), ukszan (ökör), török öküz, magyar ökör, német Ochs, mongol uker, stb. V. ö. ÖKÖR.
A 19. század közepéig a magyar nyelvtudományban még nem voltak szilárd, általánosan követett alapelvek. A frissen megalakult Akadémián az éppen csak létrejött osztályokban azonban pezsgő munka indult. A nyelvtudományt illetően a török-tatár nyelvekkel való rokonságot vallotta az egyik, a finn-ugor nyelvekkel valót a másik felfogás. Az előbbi irányzat jeles képviselői voltak Czuczor Gergely és Fogarasi János, és az időszak legjelentősebb nyelvészeti alkotása, az általuk szerkesztett, A Magyar Nyelv Szótára c. munka.
A tehetséges, jobbágy-paraszti sorból származó Czuczor Istvánt (1800, Andód) tudásvágya az egyedüli kiemelkedési lehetőséget jelentő papi-szerzetesi pályára terelte: tizenhét éves korában belépett a pannonhalmi bencés rendbe, ahol a Gergely nevet kapta. Tudós és költő, a magyar romantikus nemzeti eposz egyik megteremtője volt. A Magyar Tudományos Akadémia megalakulása után, 1831-ben levelező taggá, 1836-ban a nyelvtudományi osztály rendes tagjává választotta. Megbízták — Fogarasival együtt — a magyar nyelv nagy szótárának szerkesztésével. 1848-ban részt vett a forradalmi mozgalmakban, királyellenes, mozgósító hatású »Riadó« című költeményéért a forradalom bukása után hatévi, vasban töltendő várfogságra ítélték. A börtönben is folytatta a szótár készítését. Az Akadémia kérelmére azután 1851-ben kegyelmet kapott. Ettől kezdve szinte kizárólag nyelvtudományi munkásságának élt. A kiegyezést, és szótára 1874-es bemutatását már nem érhette meg: 1866-ban a kolerajárvány áldozata lett. A nagy szótárt tudós munkatársa, Fogarasi János fejezte be.
Fogarasi János (1801—1878) jogtudós és nyelvész volt. Iskolai tanulmányait Sárospatakon végezte, majd ügyvédi oklevelet szerzett és különböző kormányzati pozíciókban adó- és pénzügyekkel, joggal foglalkozott, legfőbb törvényszéki bíró, az Akadémia rendes tagja volt. Hivatalos foglalatosságai mellett szabadon maradt minden idejét a magyar nyelv művelésének, kutatásának szentelte. 1845-től Czuczorral, majd annak halála után egyedül irányította az anyaggyűjtést, szerkesztette a hatkötetes szótárat.
A bámulatos munkával összegyűjtött mű anyaga a szavak értelmezését illetően még ma is egyedülálló értéket képvisel, a magyar nyelv egy korábbi állapotának hű tükre, számos, azóta nyelvünkből már kiveszett szó tára. A „Czuczor—Fogarasi” sokáig nélkülözhetetlen kézikönyve volt az anyanyelvünkkel foglalkozóknak, s manapság is a magyar nyelvészet páratlan kincse.
