Agyag

AGYAG, (agy-ag) fn. tt. agyag-ot. Föld neme, mely a többiek között termékenységre nézve kitünő, s ragadós szilárd tulajdonságánál fogva különféle edényekre alkalmas. Sárga-, vörös-, szappan- fehér-, pecsétes-, ruhatisztító agyag. Agyagból vályogot vetni. Palóczosan ejtve: agyig. Továbbá jelent agyagból valót. Agyagedény.

Egyelőre ennyi, holnap az AGY szót megnézzük részletesen. Abból többminden ki fog derülni.

Keselyű

KESELYŰ, (kes-ely-ű) fn. tt. keselyű-t. Eredeti értelménél fogva melléknév, mint szigorú, keserű, domború, szomorú stb. am. kese vagy kesely színü, tollazatú. Általános neve azon sasfajnak, melynek vörnyeges vagy fakó tollai fehér pettyekkel tarkázvák, s e szerént törzsöke kese v. kesely. És csakugyan a régieknél, pl. Pesti Gábor meséiben is, többször eléjön ez egyszerübb alakban, névszerént (Toldy F. kiadásában) a 35, 92, 96, 104, 122, 190, 192, 199. lapokon. „Mikoron az kesely egy csigát talált volna .... oda mene az csóka, tanácsot ada neki, hogy nagy-fel repillene onnét“ stb. Különös, hogy midőn a sas szóval összetétetik, nem elül áll, hanem hátra tétetik, tehát nem keselyüsas, hanem saskeselyű.

A kese világos színűt, fakót jelent és tarka állat az, melynek a szőre/tolla kesés, kesély, mivel változatos lesz, tarka.

Labda

LABDA, (lab-da) fn. tt. labdát. Szoros ért. rendesen bőrből készült, s rugalmas testtel, pl. szőrrel, kóczczal kitömött, vagy felfúvott golyó, mely játékszerül szolgál, midőn vagy bottal ütik, vagy kézzel dobják, s adogatják egymásnak.

Máskép: lapta. Kidobni, kiütni, elkapni a labdát. Labdával kapóst játszani. Szélesb átv. ért. némely más testek, melyeket, mint a lapdát, öszvegömbölyítenek, pl. sárból, hóból. Képes kifejezéssel, amit hánynak vetnek, különösen mások szabad rendelkezésének kitett ember. Hányják vetik, mint a labdát. Szerencse labdája.

Gyöke lab, gömbölyűbben lob, rokon a könnyü vagy sebes mozgást jelentő ló, lót, lóbál, lódít, lobog szókkal. A lab lob gyökből eredt az elavult labad lobad, innen az igenév labadó, lobadó, labada, lobada s öszvevonva, labda, lobda (némely szójárásban); így képződött a csapda a csap csapad igéből.

Lóbál, lohol, lódít, lobog, lobban, mind mind ugyanaz a KÉP áll mögöttük. Így értjük meg, hogy mi az összvefüggés a ló, a lobogó zászló és a lobbanó tűz között. A mozgás, sebes mozgás képe.

Tarhonya

TARHONYA, fn. tt. tarhonyát. Tojással vagy a nélkül is készített, s megreszelt vagy apróra vagdalt vagy morzsolt tészta, melyet megszárítva sokáig eltartanak, s leginkább gazdasági tanyákba hordják, minthogy itt nem mindenkor van idő és alkalom fris tésztát készíteni; hamarjában megfőzik, s levesben vagy tejjel, zsirral, paprikás hússal stb. szokták enni, ezért különösen a pusztai és tanyai lakosok eledele. Szabó Dávid szerént aludt- v. savanyótejjel készült étek.

Eredetére nézve úgy véljük, hogy a tarhó-ból származott, minthogy nem csak morzsáinál fogva hasonló a tarhóhoz, mely turóssá öszvefutott téjrészekből áll, hanem, mint láttuk, valóban aludt tejjel vagyis tarhóval is készül; vagy pedig egészen a keleti nyelvekből vétetett át, jelesül Zenker szótára szerént a persa tárkháne ( betü alatt) így értelmeztetik: eine Suppe oder Brei von sauerer Milch mit Graupen; továbbá a török-persa tarkháne ( betü alatt): geschrotenes Getreide in Milch gekocht und gewürzt (mind két esetben mint Szabó D. is értelmezi).

Tarhonya - tarhó - túró.
Túró=> az alutt-tej vékony, vizes része savó, azaz savanyú, a savik igétől, durvája pedig túró, talán a gyúr igétől; ezt mutatja a közmondat is: akár turják, akár gyurják

Tehát a tarhonya széttúrt azaz felaprított tészta, mint a túró a tejből.

Paraszt

PARASZT, fn. tt. ~ot, harm. szr. ~ja. 1) Szoros ért. a legújabb korszakig, jobbágytelket biró, s földmíveléssel foglalkodó, nem nemes származásu mezei lakos.

A ,paraszt’ máskép: pór, mely utóbbi egy a német Bauer szóval; így hivják különösen túl a Dunán a hansági, németül Heidbauer nevü, horvát és német parasztokat. Mennyiben a paraszt földmivelőt jelent, gyökre egyezik vele parlag. Par gyökkel pedig, a héber (campus), arab berr (ugyanaz); arab-török baur v. búr (Brachacker); persa barz földmivelés; továbbá: a tatár nyelvekben föld értelemben eléforduló er, jer, jir, szirr stb. (Adelung. Mithridates); ide tartozónak tekintethetik a latin: arvum a görög ara, aroura is.

Eredetileg tehát am. paraszt földdel bánó, földmivelő, s e nevezetben elemeinél fogva semmi becstelenítő nem foglaltatik. Beregszászi után figyelmet érdemlőnek látszik még a persa parasztidan v. pereszt-iden, mely 1) am. imádni; 2) szolgálni; innen parasztár v. peresztár, 1) imádó; 2) szolga. Azonban úgy véljük, hogy ezen szónak, habár hangokban egyezik is, semmi összefüggése nincs a magyar ,paraszt’ szóval, úgy hogy Vullersben épen maga a ,paraszt’ szó is eléjön ,imádó’ értelemben; pl. átes paraszt tűzimádó; talán ,pársza’ névtől, mely am. jámbor; szerzetes; koldulás.

Vagyis a paraszt az nem valaki alsóbbrendűt jelent, hanem azt, aki földet művel, földdel bánik. Ehhez érteni kell az időjáráshoz, a természethez, erősnek kell lenni, tervezni kell, dolgozni kell. Megbecsülendő, nem lenézendő. És ugyebár, paraszt nélkül nincs kenyér. Ez csak egy elhasznált lenéző szó. Mert a farmer is ugyanezt jelenti mégse sértődne meg valaki, ha farmernek hívnád...

Csik

CSIK. (1), 1) Elvont hangutánzó gyöke csikor, csikorog, csikorít stb. származékoknak. 2) Forgó, csavarodó mozgást jelentő szók gyöke, milyenek: csikar, csikkan, csikasz, csiklik, csikló, csikland, csikoltó, stb. Rokona azon sik, melyből sikos, sikamlik, sikkaszt, sikkan származtak, valamint csuk is, mint a csukló, csuklik szók gyöke.
A csikló maga nem feltétlen tartozik ide, mivel "3) Két testnek oly összefűzése, mely által azok mozoghatnak, különösen az állati s emberi tagoknak ily módon létesült egybekapcsoltatása, s a hely, hol ezen összekapcsoltatás történik, másképen: csukló."

Tehát egy pár találkozásának a csuklópontja a nő csiklója. Bájos nem?

Kaptár

KAPTÁR, (kap-tár v. kap-ta-ar) fn. tt. kaptár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Méhkas, köpü. Gyöke a fogást jelentő kap, melyből lett vagy az összetett kap-tár vagy az elavult kapt, s ebből kaptár, mint kant kantár, lajt hajtár, hajtsár, sajt sajtár stb. E szerént jelenti azon kast vagy szekrényt, melybe a méhrajt bele fogják, bele hajtják. Hogy létezett kapt ige, mutatja a kaptány (görény v. rókafogú) szó is. Némelyek pl. Lugossy J. az első részben kap a köpű szó módosulatát látják, mely nézet, ha a mély hangú a (= å) vétetik alapúl, szintén helyes. V. ö. KAP. (1).
Tehát egy TÁRba elKAPják a méheket. Ezért KAPTÁR.

Zacskó

ZACSKÓ, fn. tt. zacskót. Tulajd. ért. a zsák szónak kicsinzője, s am. zsákocska, vagyis kicsi zsákhoz hasonló erszény, latinul: sacculus, németül Säckel. Őszvetéve: pénzeszacskó, melyben pénzt tartanak; dohányzacskó, turózacskó. Átv. zacskóhoz hasonló takarója valaminek, pl. tökzacskó, magzacskó (némely növényeknél). Más kiejtéssel zsacskó (Káldinál is). Túl a Dunán nemely tájakon a z v. zs elhagyásával acskó. E szóban a gyökbetü a képző betüjével átvetve ejtetik, minthogy zsák-csó-ból változott zsacskó- v. zacskó-vá; és valóban is eléjön a régieknél zakcsó alakban, pl. a Carthausi Névtelennél „Egy éjjel kedég felkele es méne közikben a szegényeknek egy zakcsó pénzzel.“ (Sz. István Legendája). A Régi Magyar Passióban is: „Es monda nekik: Mikoron küldélek titeket zsakcsónál kil (zsacskó nélkül) es tassolynál kil es sarunálkil“ (Toldy F. kiadása. 38. 1.) mi némely más szóknál is megesik, milyenek: háskó = hágosó, hágcsó; szöcskő = szököső, szökcső; tamariska = tamariksa a latin tamarix után; talicska néhutt = taligcsa; faricskál = faragcsál.

Tehát itt hangátvetés tanúi lehetünk! A csó csúszást jelent, tehát a zacskó az csúszós zsák!

Zöld

ZÖLD, mn. tt. zöld-et. Tájdivatosan: ződ. A fő szinek egyike, mely a sárga és kék szinnek vegyülete, s mely számtalan fokozatban kivált a növények országában tünik elé. Világos, sötét, haragos zöld, fűzöld, fakózöld, olajszinü zöld, libaszinü zöld, halavány zöld, tengerzöld stb./.../
Legvalószinűbb, hogy a zöld, valamint más szinek is, oly tárgytól kapta nevét, mely közlátszat szerént ily színben mutatkozik; milyenek általán a növények. Innen hellenül clwróV = zöld, és clóa v. clóh = nyers sarjadzó fű; latinul viridis és vireo; németül grűn = zöld, és a régi német groan, gruen = nőni; tótul zelina = fű, és zeleny zöld. A magyar zöld e két utolsóhoz hangokban némileg hasonló, azonban Miklosich nem említi. Így a magyarban alapfogalomban és gyökre nézve egyeztethető vele azon serd törzs, melyből a növésre, különösen növényi sarjadzásra vonatkozó sìrdűl, serdít származtak. Némileg hasonlók hozzá szanszkrit nyelven: harit, am. zöld, persául: zerd, am. sárga, törökül: jesil am. zöld.

Miklós

MIKLÓS, (1), (hellén eredetü, jelentése népgyőző ezen szókból alkotva: nikew és ocloV) férfi kn. tt. Miklós-t, tb. ~ok. Nicolaus. Változatai Mike, Miki, Mikla, Mikló, Mikes, Mikola, Mikó, Mikulás. Viselik e neveket Magyar- és Erdélyországban számos helységek. Magas Miklós mennybe néz, népies rejtett mese, s am. kémény, máskép: fúrják faragják, mégis feneketlen. Élődik, mint Toldi Miklós lova a szeméten. (Km.). Szent-Miklós néven is számosan fordúlnak elé helynevek, melyeket l. SZ betü alatt, vagy némely előnevezetekkel az illető betünél.