2007. december 20., csütörtök

Idéz

IDÉZ, (i-de-ez) áth. m. idéz-tem, ~tél, ~ìtt. Általán am. valakit magához rendel, ide parancsol, meghagyja, hogy ide, azaz nála vagy előtte jelenjen meg, hogy jőjön ide. Az úr maga elébe idézi cselédeit. Beidézni az utczán futkározó gyermekeket az iskolába. Szellemeket, lelkeket, boszorkányokat idézni. Különösen 1) Törvényes ért. valakit biróilag a törvényszék elébe hí. Perbe idézni. Törvény elébe idézni. A vádlottakat megidézni. Már a XVI. században divatozott: „És azokat, kik fegyveres kézzel rejám jöttenek volth, mind az vármegye színire idézem.“ „Továbbá ezért az dologért székre idéztetett minket szógabiró által.“ (Szalay Á. gyüjteménye). 2) Mások beszédéből vagy irományaiból, könyveiből mondatokat, szavakat bizonyságul, felvilágosításul, erősítésül stb. hoz elé. Régi jeles irókból idézni valamit. Nagy emberek szavait idézni. Szent irásból tárgyhoz illő szövegeket idézni. Péter, Pál apostolokat idézni.

Tehát idéz = ide-ez, mint időz, de nem idő, hanem ide, jel-ez, csel-ez, ide-ez. Azaz idéz!
Az idéz ellentétje az oda-oz, azaz odáz.

2007. december 19., szerda

Molyh

MOLYH, (moh-oly) fn. tt. molyh-ot, harm. szr. ~a. Finom, gyönge, rövid szőrféle szálacskák, melyek több növények testeit, kivált leveleiket födik. E tulajdonságánál fogva világos, hogy gyöke moh, minthogy a mohhoz leginkább hasonló, s eredetileg moholy, melyből áttétellel és öszvehuzással lett molyh, mint pehely pelyh, kehely kelyh, teher terh. Rokonai a molva és moláka. V. ö. BOLYH, POLYH.

Tehát most már tudjuk, hogy helyesen [MohoJ]-Nagy László-nak kell mondani. (Róla nevezték el a Magyar Iparművészeti Egyetemet, de senki se tudta, hogy hogy kell kiejteni, Mohoj vagy Moholi - most már tudjuk, hogy Mohoj)

Nevének jelentése fent olvasható.

2007. december 18., kedd

Siet

SIET, (si-et) önh. m. siet-tem, ~tél, ~ìtt, par. siess.

1) Valahova sebes léptékkel megy. /.../Ellentéte késik, mint Zrinyinek ezen versében is áll: Sem siet, sem késik haragja Istennek. Jobb mindenkor sietni, hogysem mindig elkésni. (Km.).
2) Átv. valamit gyorsan, halasztás nélkül tesz, végezni iparkodik. Siess, hogy jókor elkészülj a munkával. Sietve írni, olvasni, beszélni. Élni ne siess. Siet az óra, midőn kelletinél hamarabb jár. Aki siet, nem sokat gondolkozik. (Km.).

Túl a Dunán máskép: sëet, öszverántva sét. Gyöke azon se v. së, mely a gyors mozgás hangját utánozza, s meg van a seb, sebes, sebesség, sét v. séd, és Sió származékokban, fordítva: os, oson szóban. Rokonok sínai nyelven czèu (currere, festinare), csu (ire); V. ö. SIÓ. Az et képző tulajdonkép az önható igéket alakító ed módosúlata, tehát eredetileg si-ed v. së-ed, mint, er-ed, szal-ad, hal-ad stb. Hasonló rokonhangi változás van ezekben: üget, reszket, viszket, melyek szintén az ed képzésü önhatók seregébe tartoznak. V. ö. RESZKET.


2007. december 17., hétfő

Agy

AGY, fn. tt. agya-t. A fej azon csontnemű, szilárd, félgömbölyű része, mely a velőt foglalja magában, s rendesen koponyának mondatik. /.../

Innen átv. ért. 1) valamit mintegy velő gyanánt tartalmazó üreg. Kerék agya, melybe a tengelyt eresztik. Kerék agyáig való sár. Puska agya, azon homorú üreges fa, melybe a puskacsőt fektetik. 2) a koponyának lágy fehér anyagból álló velőnemű tartalma, agyvelő, t. i. tartalmazó a tartalom helyett. Nagy agy, mely két részre, jobb és baloldalira oszlik; kis agy, máskép agyacs. Innen átv. ért. tök agya = béle.

Első jelentésénél fogva talán eredetileg a magashangú hegy, azaz tető, mint a testnek felső része, oly fogalmi viszonynyal, mint fel és fej, innen agyfa = az épület legtetején elnyúló fa. Miszerint rokonságban van vele a szanszkrit: gad, mely azt teszi: kitetszeni. Az agy ma is fenhangú egy szóvá változik ezekben: egyebugyál = agyabugyál, egyel = agyal.

Tehát például ha valakit agyonvernek, azt az AGYán verik, vagyis fejbe vágják, azaz feltehetőleg bele fog halni.

Fontos összefüggésben van az EGY számnevünkkel és Isten nevével is, de ez olyan hosszú lenne, hogy ide nem írom le.

2007. december 16., vasárnap

Agyag

AGYAG, (agy-ag) fn. tt. agyag-ot. Föld neme, mely a többiek között termékenységre nézve kitünő, s ragadós szilárd tulajdonságánál fogva különféle edényekre alkalmas. Sárga-, vörös-, szappan- fehér-, pecsétes-, ruhatisztító agyag. Agyagból vályogot vetni. Palóczosan ejtve: agyig. Továbbá jelent agyagból valót. Agyagedény.

Egyelőre ennyi, holnap az AGY szót megnézzük részletesen. Abból többminden ki fog derülni.

2007. december 15., szombat

Keselyű

KESELYŰ, (kes-ely-ű) fn. tt. keselyű-t. Eredeti értelménél fogva melléknév, mint szigorú, keserű, domború, szomorú stb. am. kese vagy kesely színü, tollazatú. Általános neve azon sasfajnak, melynek vörnyeges vagy fakó tollai fehér pettyekkel tarkázvák, s e szerént törzsöke kese v. kesely. És csakugyan a régieknél, pl. Pesti Gábor meséiben is, többször eléjön ez egyszerübb alakban, névszerént (Toldy F. kiadásában) a 35, 92, 96, 104, 122, 190, 192, 199. lapokon. „Mikoron az kesely egy csigát talált volna .... oda mene az csóka, tanácsot ada neki, hogy nagy-fel repillene onnét“ stb. Különös, hogy midőn a sas szóval összetétetik, nem elül áll, hanem hátra tétetik, tehát nem keselyüsas, hanem saskeselyű.

A kese világos színűt, fakót jelent és tarka állat az, melynek a szőre/tolla kesés, kesély, mivel változatos lesz, tarka.

2007. december 14., péntek

Labda

LABDA, (lab-da) fn. tt. labdát. Szoros ért. rendesen bőrből készült, s rugalmas testtel, pl. szőrrel, kóczczal kitömött, vagy felfúvott golyó, mely játékszerül szolgál, midőn vagy bottal ütik, vagy kézzel dobják, s adogatják egymásnak.

Máskép: lapta. Kidobni, kiütni, elkapni a labdát. Labdával kapóst játszani. Szélesb átv. ért. némely más testek, melyeket, mint a lapdát, öszvegömbölyítenek, pl. sárból, hóból. Képes kifejezéssel, amit hánynak vetnek, különösen mások szabad rendelkezésének kitett ember. Hányják vetik, mint a labdát. Szerencse labdája.

Gyöke lab, gömbölyűbben lob, rokon a könnyü vagy sebes mozgást jelentő ló, lót, lóbál, lódít, lobog szókkal. A lab lob gyökből eredt az elavult labad lobad, innen az igenév labadó, lobadó, labada, lobada s öszvevonva, labda, lobda (némely szójárásban); így képződött a csapda a csap csapad igéből.

Lóbál, lohol, lódít, lobog, lobban, mind mind ugyanaz a KÉP áll mögöttük. Így értjük meg, hogy mi az összvefüggés a ló, a lobogó zászló és a lobbanó tűz között. A mozgás, sebes mozgás képe.

2007. december 13., csütörtök

Tarhonya

TARHONYA, fn. tt. tarhonyát. Tojással vagy a nélkül is készített, s megreszelt vagy apróra vagdalt vagy morzsolt tészta, melyet megszárítva sokáig eltartanak, s leginkább gazdasági tanyákba hordják, minthogy itt nem mindenkor van idő és alkalom fris tésztát készíteni; hamarjában megfőzik, s levesben vagy tejjel, zsirral, paprikás hússal stb. szokták enni, ezért különösen a pusztai és tanyai lakosok eledele. Szabó Dávid szerént aludt- v. savanyótejjel készült étek.

Eredetére nézve úgy véljük, hogy a tarhó-ból származott, minthogy nem csak morzsáinál fogva hasonló a tarhóhoz, mely turóssá öszvefutott téjrészekből áll, hanem, mint láttuk, valóban aludt tejjel vagyis tarhóval is készül; vagy pedig egészen a keleti nyelvekből vétetett át, jelesül Zenker szótára szerént a persa tárkháne ( betü alatt) így értelmeztetik: eine Suppe oder Brei von sauerer Milch mit Graupen; továbbá a török-persa tarkháne ( betü alatt): geschrotenes Getreide in Milch gekocht und gewürzt (mind két esetben mint Szabó D. is értelmezi).

Tarhonya - tarhó - túró.
Túró=> az alutt-tej vékony, vizes része savó, azaz savanyú, a savik igétől, durvája pedig túró, talán a gyúr igétől; ezt mutatja a közmondat is: akár turják, akár gyurják

Tehát a tarhonya széttúrt azaz felaprított tészta, mint a túró a tejből.

2007. december 12., szerda

Paraszt

PARASZT, fn. tt. ~ot, harm. szr. ~ja. 1) Szoros ért. a legújabb korszakig, jobbágytelket biró, s földmíveléssel foglalkodó, nem nemes származásu mezei lakos.

A ,paraszt’ máskép: pór, mely utóbbi egy a német Bauer szóval; így hivják különösen túl a Dunán a hansági, németül Heidbauer nevü, horvát és német parasztokat. Mennyiben a paraszt földmivelőt jelent, gyökre egyezik vele parlag. Par gyökkel pedig, a héber (campus), arab berr (ugyanaz); arab-török baur v. búr (Brachacker); persa barz földmivelés; továbbá: a tatár nyelvekben föld értelemben eléforduló er, jer, jir, szirr stb. (Adelung. Mithridates); ide tartozónak tekintethetik a latin: arvum a görög ara, aroura is.

Eredetileg tehát am. paraszt földdel bánó, földmivelő, s e nevezetben elemeinél fogva semmi becstelenítő nem foglaltatik. Beregszászi után figyelmet érdemlőnek látszik még a persa parasztidan v. pereszt-iden, mely 1) am. imádni; 2) szolgálni; innen parasztár v. peresztár, 1) imádó; 2) szolga. Azonban úgy véljük, hogy ezen szónak, habár hangokban egyezik is, semmi összefüggése nincs a magyar ,paraszt’ szóval, úgy hogy Vullersben épen maga a ,paraszt’ szó is eléjön ,imádó’ értelemben; pl. átes paraszt tűzimádó; talán ,pársza’ névtől, mely am. jámbor; szerzetes; koldulás.

Vagyis a paraszt az nem valaki alsóbbrendűt jelent, hanem azt, aki földet művel, földdel bánik. Ehhez érteni kell az időjáráshoz, a természethez, erősnek kell lenni, tervezni kell, dolgozni kell. Megbecsülendő, nem lenézendő. És ugyebár, paraszt nélkül nincs kenyér. Ez csak egy elhasznált lenéző szó. Mert a farmer is ugyanezt jelenti mégse sértődne meg valaki, ha farmernek hívnád...

2007. december 11., kedd

Csik

CSIK. (1), 1) Elvont hangutánzó gyöke csikor, csikorog, csikorít stb. származékoknak. 2) Forgó, csavarodó mozgást jelentő szók gyöke, milyenek: csikar, csikkan, csikasz, csiklik, csikló, csikland, csikoltó, stb. Rokona azon sik, melyből sikos, sikamlik, sikkaszt, sikkan származtak, valamint csuk is, mint a csukló, csuklik szók gyöke.
A csikló maga nem feltétlen tartozik ide, mivel "3) Két testnek oly összefűzése, mely által azok mozoghatnak, különösen az állati s emberi tagoknak ily módon létesült egybekapcsoltatása, s a hely, hol ezen összekapcsoltatás történik, másképen: csukló."

Tehát egy pár találkozásának a csuklópontja a nő csiklója. Bájos nem?