Testvér

TESTVÉR, (test-vér) ösz. fn. tt. testvér-t, tb. ~ìk, harm. szr ~e. Szoros ért. testvéreknek vagy egytestvéreknek nevezzük, kik ugyanazon apától és anyától lettek, vagyis szófejtésileg véve, kik egy testből és vérből származtak. Kiket pedig ugyanazon apa nemzett, de más anya szült vagy viszont; azok féltestvérek, s illetőleg apul v. anyul testvérek. Testvérbátya, öregebb férfitestvér; testvéröcs, fiatalabb férfitestvér; testvérnéne, idősb nőtestvér, testvérhug, ifjabb nőtestvér. Újabb szokás szerint a frater kifejezésére fivér, a soror jelentésére nővér jött divatba. Szélesb ért. testvérek azok is, kik ugyanazon törzsapától és anyától származván közelebbi vérrokonságban állanak, honnan az unokatestvér, unokabátya, unokaöcs, unokanéne, unokahug nevezetek. Legbensőbb viszonyra és bizalomra, szeretetre vonatkozik az ily mondatokban: Úgy szeretik egymást, mintha testvérek volnának. Testvérek között is megér annyit. Néha egyszerüen vér használtatik helyette. Ők a mi véreink. Édes vérem. A vér nem válik vízzé, a testvéri szeretet ki nem alszik.

Tehát eredetileg az idősebb fiútestvér a fivér, a fiatalabb az öccs. Az idősebb lánytestvér a nén, a fiatalabb a húg.
Nén helyett ma a nővért használjuk, hibásan, mert a húg is nő-vér.

Tehén

TEHÉN, fn. tt. tehén-t v. tehen-et, tb. tehen-ek. /.../Az úgy nevezett szarvasmarhák nősténye, mely teljesen kifejlődött, már borjazott, s melynek fiatal korában üsző a neve, mint a fiatal ököré tinó. Úgy nevezzük a bivalok, bölények, és szarvasok nőstényeit is, melyek t. i. borjukat ellenek. Meddő, üzekedő, borjas, fejős tehén. Fehér, tarka, kese, riska, vörös, fekete tehén. Bivaltehén, szarvastehén v. ~ünő, v. nőstényszarvas. /.../

Minthogy a tehén tejének bősége által más nőstények között különösen kitünő, valószínűnek látszik, hogy nevét a tej-től kapta, s eredetileg tején volt; nem áll ellent, hogy a Bécsi és Tatrosi codex irója vagy irói a latin ,bos’ szót ,tehén’ szóval fordították, mert amaz közös jelentésü: „Bos taurum vaccamque comprehendit, ein Rind. Ochs oder Kuh.“ Fabri Thesaurus, hol különösen Livius, Virgilius, Tacitus-ból is mondatok idéztetnek: „boves quaedam“, „boves foeminas“, „bos locuta.“

Könyv

KÖNYV, (2), fn. tt. könyv-et, harm. szr. ~e. Kicsinyítője: könyvecske. Ha azon tárgynak, melyet e szó jelent, eredeti alakját veszszük tekintetbe, t. i. hogy legrégibb időkben a könyvek tekercsbe göngyölgetett irományok valának, nemcsak legvalószinübbnek állithatjuk, hogy a könyv gyöke a gömbölyűt vagy göngyöltet jelentő köny, lágyabban göny, melyből lett: könyő (s ebből: könyö, könyv, mint eny, enyü enyv, seny, senyü senyv stb.), hanem a régi iratokban, pl. a Tatrosi és Bécsi codexben is igen sokszor még az eredeti ‘könyő’ alakjában, sőt ismét a régieknél ezen értelemmel magában a gyökben is találjuk, pl. a Passióban (Toldy Ferencz kiadása 74. lap). E tulajdonságától vette nevét a latin volumen; s Adelung szerént a német Buch is am. Bug, biegen igétől. A magyar könyvhöz hangra nézve is hasonló a sínai kiuán (libri sectio), és kiuan (glomerare = göngyölni); de hasonló hozzá a szláv knich és kniga is, melyek épen oly viszonyban állanak a magyar könyvvel, mint gónu, genu, Knie a ‘könyök’ szóval; mely összehasonlitásokból az tünik ki, hogy a magyar könyök és könyv következetesen megtartották eredeti alakutánzó neveiket, míg más nyelvek kivetkőztették ősi formájokból, s valamint a Knie szónak eredetije a hellen gónu, hasonlóan a szláv knich-é a magyar könyv, mert ennek eredete és neve a tárgy fogalmával és a hangszervek alakitásával leginkább megegyező, s egy egész rokon értelmü szónemzetséggel áll szoros kapcsolatban. V. ö. KÖ, GÖ, gyökelemeket. /.../

Lássuk tehát a képet. A könyökünk ugyanolyan mint a könyv, ami ki be csukódik. \/

Lélekzet

LÉLEKZET, (lél-ek-ez-et) fn. tt. lélekzet-ìt, harm. szr. ~e. Azon pára, melyet a tüdő kifú, vagy bevesz, azaz lehelet. Lélekzetet venni. Nincs lélekzete. Hidegben meglátszik az ember lélekzete.

Tehát hibás a léleGzet. Itt ennél sokkal mélyebb tartalomról van szó. Amikor valaki lélekzik a világlélek jár ki és be. Mint ahogy Isten teremtette az embert és lelket lehelt belé.

Véletlen

VÉLETLEN, (vél-et-len) mn. tt. véletlen-t, tb. ~ìk. Minek lehetőségét, eshetőséget előre nem gondoltuk, nem gyanitottuk, nem vártuk, nem reméltük; minek semmi előhire nem volt; meglepő. Véletlen szerencse, szerencsétlenség. Véletlen találkozás. Véletlen eset, esemény, veszély, szabadulás. Véletlen bokorban gyakran nyúl fekszik. (Km.). Határozóként is használjuk véletlenül helyett. Véletlen ott termett. E szerencse véletlen talált.

Tehát nem tudunk róla vélekedni, nem tudunk róla véleményt alkotni.

ZOK

ZOK, fn. tt. zok-ot. 1) Tájdivatos szó. l. KÖLÜMALOM. Természeti hangszó, mely a működő mozgásban, ütésben levő kölyük zok, zök hangját utánozza. 2) Mint puszta gyök egyezik zök gyökkel. 3) Mint szintén puszta gyök a sirónak szakadozó, görcsösen töredező, fuladozó, csukló tompa hangja, melyből zokog, s átv. értelemben zokon, zokony, és öszszetétellel zokszó származtak. Persa nyelven zakh am. lamentatió, és zok am. susurrus seu admurmuratio ira et indignatione. (Vullers). V. ö. ZOKOG; ZOKSZÓ.