Hős

HŐS, (hő-ös) mn. és fn. tt. hős-t, tb. ~ek (mint mn.), v. ök, (fn.) harm. szr. ~e. Eredetileg am. hővel, hével biró, tüzes, heves. Szokottabb értelemben 1) Régebben: ifjú, fiatal férfi, kiben t. i. természeténél fogva sok a tűz, élénkség.

Tehát aki hős, az fel van tüzelve. Ló-lovas, hő-heves!
Hős = Heves.