Tehén

TEHÉN, fn. tt. tehén-t v. tehen-et, tb. tehen-ek. /.../Az úgy nevezett szarvasmarhák nősténye, mely teljesen kifejlődött, már borjazott, s melynek fiatal korában üsző a neve, mint a fiatal ököré tinó. Úgy nevezzük a bivalok, bölények, és szarvasok nőstényeit is, melyek t. i. borjukat ellenek. Meddő, üzekedő, borjas, fejős tehén. Fehér, tarka, kese, riska, vörös, fekete tehén. Bivaltehén, szarvastehén v. ~ünő, v. nőstényszarvas. /.../

Minthogy a tehén tejének bősége által más nőstények között különösen kitünő, valószínűnek látszik, hogy nevét a tej-től kapta, s eredetileg tején volt; nem áll ellent, hogy a Bécsi és Tatrosi codex irója vagy irói a latin ,bos’ szót ,tehén’ szóval fordították, mert amaz közös jelentésü: „Bos taurum vaccamque comprehendit, ein Rind. Ochs oder Kuh.“ Fabri Thesaurus, hol különösen Livius, Virgilius, Tacitus-ból is mondatok idéztetnek: „boves quaedam“, „boves foeminas“, „bos locuta.“

Könyv

KÖNYV, (2), fn. tt. könyv-et, harm. szr. ~e. Kicsinyítője: könyvecske. Ha azon tárgynak, melyet e szó jelent, eredeti alakját veszszük tekintetbe, t. i. hogy legrégibb időkben a könyvek tekercsbe göngyölgetett irományok valának, nemcsak legvalószinübbnek állithatjuk, hogy a könyv gyöke a gömbölyűt vagy göngyöltet jelentő köny, lágyabban göny, melyből lett: könyő (s ebből: könyö, könyv, mint eny, enyü enyv, seny, senyü senyv stb.), hanem a régi iratokban, pl. a Tatrosi és Bécsi codexben is igen sokszor még az eredeti ‘könyő’ alakjában, sőt ismét a régieknél ezen értelemmel magában a gyökben is találjuk, pl. a Passióban (Toldy Ferencz kiadása 74. lap). E tulajdonságától vette nevét a latin volumen; s Adelung szerént a német Buch is am. Bug, biegen igétől. A magyar könyvhöz hangra nézve is hasonló a sínai kiuán (libri sectio), és kiuan (glomerare = göngyölni); de hasonló hozzá a szláv knich és kniga is, melyek épen oly viszonyban állanak a magyar könyvvel, mint gónu, genu, Knie a ‘könyök’ szóval; mely összehasonlitásokból az tünik ki, hogy a magyar könyök és könyv következetesen megtartották eredeti alakutánzó neveiket, míg más nyelvek kivetkőztették ősi formájokból, s valamint a Knie szónak eredetije a hellen gónu, hasonlóan a szláv knich-é a magyar könyv, mert ennek eredete és neve a tárgy fogalmával és a hangszervek alakitásával leginkább megegyező, s egy egész rokon értelmü szónemzetséggel áll szoros kapcsolatban. V. ö. KÖ, GÖ, gyökelemeket. /.../

Lássuk tehát a képet. A könyökünk ugyanolyan mint a könyv, ami ki be csukódik. \/

Lélekzet

LÉLEKZET, (lél-ek-ez-et) fn. tt. lélekzet-ìt, harm. szr. ~e. Azon pára, melyet a tüdő kifú, vagy bevesz, azaz lehelet. Lélekzetet venni. Nincs lélekzete. Hidegben meglátszik az ember lélekzete.

Tehát hibás a léleGzet. Itt ennél sokkal mélyebb tartalomról van szó. Amikor valaki lélekzik a világlélek jár ki és be. Mint ahogy Isten teremtette az embert és lelket lehelt belé.

Véletlen

VÉLETLEN, (vél-et-len) mn. tt. véletlen-t, tb. ~ìk. Minek lehetőségét, eshetőséget előre nem gondoltuk, nem gyanitottuk, nem vártuk, nem reméltük; minek semmi előhire nem volt; meglepő. Véletlen szerencse, szerencsétlenség. Véletlen találkozás. Véletlen eset, esemény, veszély, szabadulás. Véletlen bokorban gyakran nyúl fekszik. (Km.). Határozóként is használjuk véletlenül helyett. Véletlen ott termett. E szerencse véletlen talált.

Tehát nem tudunk róla vélekedni, nem tudunk róla véleményt alkotni.

ZOK

ZOK, fn. tt. zok-ot. 1) Tájdivatos szó. l. KÖLÜMALOM. Természeti hangszó, mely a működő mozgásban, ütésben levő kölyük zok, zök hangját utánozza. 2) Mint puszta gyök egyezik zök gyökkel. 3) Mint szintén puszta gyök a sirónak szakadozó, görcsösen töredező, fuladozó, csukló tompa hangja, melyből zokog, s átv. értelemben zokon, zokony, és öszszetétellel zokszó származtak. Persa nyelven zakh am. lamentatió, és zok am. susurrus seu admurmuratio ira et indignatione. (Vullers). V. ö. ZOKOG; ZOKSZÓ.