Szalag

SZALAG, (szal-ag) fn. tt. szalag-ot, harm. szr. ~ja. Általán, vékony szálat, vagy szelvényt képező, hajlékony állati vagy növényi test, melylyel valamit öszvekötni szoktak, vagy lehet, milyenek a bőrből hasított szíjak, vagy ezekhez hasonló szövetek, vagy bizonyos növények héjai, szárai, rostjai. Bőr-, fahártya-, fahéjszalag. Selyemszalag. Páros, fehér, fekete, zöld, sárga szalag. Szalagokkal ékesített kalap, ruha. Szalaggal befonni, megkötni a hajat. Megérdemelné, hogy szalagszíjakat metéljenek hátából. (Km.).

Gyökre és alapfogalomra rokonai: szál, szilánk és sallang; a mongolban szalagha am. sarj.

Azaz szál-ag, mint kócs-ag, har-ag, stb. Vagyis a SZELvény az valami SZELetelt. A SZÁL tehát lehet egy vastag közél SZELete, azaz kis darabja.

Gyom

GYOM, 1) elvont gyök. Vékony hangon gyöm, innen gyomoszol vagy gyömöszöl. Rokon vele a gom göm, (gomoly gömöly), csom csöm, (csomoszol csömöszöl), töm, s belőle származik gyomor. Eredeti jelentése: valamely öszvebonyolodott, csomóvá, gömbbé alakúlt test. Innen 2) mint önalló gyök és főnév jelentése gizgaz, burján, öszvevissza nőtt haszontalan növény. Molnár Albert értelmezése szerént: congeries vilium, et noxiarum herbarum; tt. gyomot. Sok esőben megterem a gyom. Vetését, ültetményeit fölverte a gyom. Elbujni a gyomban. Hallgat, mint tyúk a gyomban. (Km.) Kitépni, kiirtani a gyomot. Gyimgyom.

Tehát a GYOMrunk is összebonyolódott, mint egy GUMó. A GYÜMölcs is, mint egy GÖMb. A kép ugyanaz.

Rajz

RAJZ, fn. tt. rajz-ot, harm. szr. ~a. /.../
Eredetére nézve azon szók osztályába tartozik, melyekben az r gyökhang az irás, illetőleg metszés, vágás, hasítás alapfogalmát fejezi ki, egyszersmind húzást, vonalat, vagy ez által alakult testeket jelentenek, milyenek, rács, ráncz, ráspoly, reped, rés, rifol, ripacs, riszál. Ezen alapfogalom rejlik az ir (scribit), irt, ort, ró igékben is, minthogy a rajz is eredetileg irás, rovás, bemetszés által történt. Rokon hozzá a német Risz, Risse. Minthogy a magyarban is az i néha aj alakot ölt, pl. kiált kajált, kiabál kajabál, szakít szakajt, innen nem valószinütlen, hogy a rajz is eredetileg riz v. risz lehetett, s egyszerübb gyöke a megfordított ír, mely nem csak am. a latín ,scribit’, hanem ,delineat, pingit’ is. V. ö. ÍR, ige.

Válasz

VÁLASZ, (vál-asz) fn. tt. válasz-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. 1) Határvonal, vagy köz, vagy test, mely bizonyos tért ketté szakaszt. Iy jelentésü ezen öszvetett szókban: válaszfal, válaszkő, válaszárok, válaszút stb. Átv. kérdésre, tudakozásra vagy vitatásra adott felelet. Kérdésedre ez a válaszom. Levelemre választ várok. Az ellenvetésre választ adni. Különösen a törvénykezésben az alperes kifogására a fölperes által adott felelet. (A ,kifogás’ a keresetre vagy kereset ellen adatott. A válaszra pedig a viszonválasz következik.) – Némely tájejtés szerint megtoldva: választ, ragozva: választot, választra stb. l. VÁLASZT, (2). A másod értelemben a kettő között mondott vagy irott beszéd valami egész gyanánt vétetik, melynek egy-egy felét a két személy külön beszéde teszi. Innen máskép: felelet, a fél törzstől, s alapértelemben egyezik vele: felesel, azaz felváltva vitatkozik.

Ugyanezen fogalmi rokonság van a német scheiden (választani) és Bescheid (válasz) között.

Képeztetésre hasonlók hozzá szakasz, ragasz, horpasz, torlasz, rekesz főnevek.

Tehát a párbeszéd az páros, két félből áll. E két fél a beszéd felét adja, azaz felel egymásnak. A párbeszédük kettéVÁLik VÁLaszokra. Hát nem szép?

Pocs

POCS, fn. tt. pocs-ot. Sárral kevert, vegyes, csúnya álló víz, tócsa; öszvetéve: locspocs, származékai: pocsék, pocsékol, pocsékos, pocséta, pocskol, pocskos, pocsolya. Mennyiben hangutánzó, rokonok hozzá a csapodó hangra vonatkozó pocsol, pocsog, továbbá: pacs pacskol, pas paskol, én mások. Egyezik vele a csagataj pocs (= piszok), pocsak (= posvány), fosku (= ganaj, törökül: fïskï), héber , v. , német: Pfütze, régi felső német: puzzi, buzza, putza stb.

Tehát a POCS = CSAP, vagyis PACSKOL = CSAPKOL. Így tiszta már, hogy a PECSét azért PECSét, mert CSAPják.

Testvér

TESTVÉR, (test-vér) ösz. fn. tt. testvér-t, tb. ~ìk, harm. szr ~e. Szoros ért. testvéreknek vagy egytestvéreknek nevezzük, kik ugyanazon apától és anyától lettek, vagyis szófejtésileg véve, kik egy testből és vérből származtak. Kiket pedig ugyanazon apa nemzett, de más anya szült vagy viszont; azok féltestvérek, s illetőleg apul v. anyul testvérek. Testvérbátya, öregebb férfitestvér; testvéröcs, fiatalabb férfitestvér; testvérnéne, idősb nőtestvér, testvérhug, ifjabb nőtestvér. Újabb szokás szerint a frater kifejezésére fivér, a soror jelentésére nővér jött divatba. Szélesb ért. testvérek azok is, kik ugyanazon törzsapától és anyától származván közelebbi vérrokonságban állanak, honnan az unokatestvér, unokabátya, unokaöcs, unokanéne, unokahug nevezetek. Legbensőbb viszonyra és bizalomra, szeretetre vonatkozik az ily mondatokban: Úgy szeretik egymást, mintha testvérek volnának. Testvérek között is megér annyit. Néha egyszerüen vér használtatik helyette. Ők a mi véreink. Édes vérem. A vér nem válik vízzé, a testvéri szeretet ki nem alszik.

Tehát eredetileg az idősebb fiútestvér a fivér, a fiatalabb az öccs. Az idősebb lánytestvér a nén, a fiatalabb a húg.
Nén helyett ma a nővért használjuk, hibásan, mert a húg is nő-vér.

Tehén

TEHÉN, fn. tt. tehén-t v. tehen-et, tb. tehen-ek. /.../Az úgy nevezett szarvasmarhák nősténye, mely teljesen kifejlődött, már borjazott, s melynek fiatal korában üsző a neve, mint a fiatal ököré tinó. Úgy nevezzük a bivalok, bölények, és szarvasok nőstényeit is, melyek t. i. borjukat ellenek. Meddő, üzekedő, borjas, fejős tehén. Fehér, tarka, kese, riska, vörös, fekete tehén. Bivaltehén, szarvastehén v. ~ünő, v. nőstényszarvas. /.../

Minthogy a tehén tejének bősége által más nőstények között különösen kitünő, valószínűnek látszik, hogy nevét a tej-től kapta, s eredetileg tején volt; nem áll ellent, hogy a Bécsi és Tatrosi codex irója vagy irói a latin ,bos’ szót ,tehén’ szóval fordították, mert amaz közös jelentésü: „Bos taurum vaccamque comprehendit, ein Rind. Ochs oder Kuh.“ Fabri Thesaurus, hol különösen Livius, Virgilius, Tacitus-ból is mondatok idéztetnek: „boves quaedam“, „boves foeminas“, „bos locuta.“

Könyv

KÖNYV, (2), fn. tt. könyv-et, harm. szr. ~e. Kicsinyítője: könyvecske. Ha azon tárgynak, melyet e szó jelent, eredeti alakját veszszük tekintetbe, t. i. hogy legrégibb időkben a könyvek tekercsbe göngyölgetett irományok valának, nemcsak legvalószinübbnek állithatjuk, hogy a könyv gyöke a gömbölyűt vagy göngyöltet jelentő köny, lágyabban göny, melyből lett: könyő (s ebből: könyö, könyv, mint eny, enyü enyv, seny, senyü senyv stb.), hanem a régi iratokban, pl. a Tatrosi és Bécsi codexben is igen sokszor még az eredeti ‘könyő’ alakjában, sőt ismét a régieknél ezen értelemmel magában a gyökben is találjuk, pl. a Passióban (Toldy Ferencz kiadása 74. lap). E tulajdonságától vette nevét a latin volumen; s Adelung szerént a német Buch is am. Bug, biegen igétől. A magyar könyvhöz hangra nézve is hasonló a sínai kiuán (libri sectio), és kiuan (glomerare = göngyölni); de hasonló hozzá a szláv knich és kniga is, melyek épen oly viszonyban állanak a magyar könyvvel, mint gónu, genu, Knie a ‘könyök’ szóval; mely összehasonlitásokból az tünik ki, hogy a magyar könyök és könyv következetesen megtartották eredeti alakutánzó neveiket, míg más nyelvek kivetkőztették ősi formájokból, s valamint a Knie szónak eredetije a hellen gónu, hasonlóan a szláv knich-é a magyar könyv, mert ennek eredete és neve a tárgy fogalmával és a hangszervek alakitásával leginkább megegyező, s egy egész rokon értelmü szónemzetséggel áll szoros kapcsolatban. V. ö. KÖ, GÖ, gyökelemeket. /.../

Lássuk tehát a képet. A könyökünk ugyanolyan mint a könyv, ami ki be csukódik. \/

Lélekzet

LÉLEKZET, (lél-ek-ez-et) fn. tt. lélekzet-ìt, harm. szr. ~e. Azon pára, melyet a tüdő kifú, vagy bevesz, azaz lehelet. Lélekzetet venni. Nincs lélekzete. Hidegben meglátszik az ember lélekzete.

Tehát hibás a léleGzet. Itt ennél sokkal mélyebb tartalomról van szó. Amikor valaki lélekzik a világlélek jár ki és be. Mint ahogy Isten teremtette az embert és lelket lehelt belé.

Véletlen

VÉLETLEN, (vél-et-len) mn. tt. véletlen-t, tb. ~ìk. Minek lehetőségét, eshetőséget előre nem gondoltuk, nem gyanitottuk, nem vártuk, nem reméltük; minek semmi előhire nem volt; meglepő. Véletlen szerencse, szerencsétlenség. Véletlen találkozás. Véletlen eset, esemény, veszély, szabadulás. Véletlen bokorban gyakran nyúl fekszik. (Km.). Határozóként is használjuk véletlenül helyett. Véletlen ott termett. E szerencse véletlen talált.

Tehát nem tudunk róla vélekedni, nem tudunk róla véleményt alkotni.