betegség

Elnézést, hogy nem írok, de beteg vagyok és nem tudok most cikket ide írni.

Majd ha meggyógyultam pótlom.

Üdv, Olivér

Bika

BIKA, (bik-a) fn. tt. bikát, tb. bikák. Azon hasított körmü baromnemüek hímje, melynek nőstényét tehénnek hívják. Bivalbika, szarvasbika, őzbika (bakőz). Szorosan véve a közönséges tehenek hímje, mely herélt állapotban: tinó, ökör. Magyar bika, svájczi bika, sőre, csira bika. Vastag nyaku, zömök fejü, hosszu derekú bika. Város, falu bikája, átv. gúnyos ért. csapodárkodó fajtalan ember. Vad, öklelős, bömbölő bika. Bőg, mint a bika. Km. Öklelős bikának széna a szarván. Km. Bika alatt is borjút keres. Km. Tátos bika, a népmesékben.

Némelyek szerint öklelős tulajdonságánál fogva am. bökő, s hasonló hozzá bak, pl. kecskebak. Mások szerint = bégő, bőgő, honnan átv. ért. bölönbika, vagy vízi, nádi bika jelent bika módjára bőgő gémfajt. Egyébiránt számos nyelvekben találtatnak rokonai, ilyenek a latin vacca, vagio, mugio, hellen mukw, boikoV, német mucken, szanszkrit bukk (bég, bög), honnan: bukkasz, bukká (bak, kecske), szláv bik, bika, buják, török bugha, továbbá az ajakhang elhagyásával szinte a szanszkrit ghu (bőg), ukszan (ökör), török öküz, magyar ökör, német Ochs, mongol uker, stb. V. ö. ÖKÖR.

Tehát a bika azért bika, mert bik, azaz bök a nagy szarvával. Böklendezi, öklendezi azt, aki elé kerül.

Ágyú

ÁGYU, (ágy-u) fn. tt. ágyu-t, tb. ~k. Ágyalaku kerekes alkotványon nyugvó vastag, nehéz csövü hadi lőszer, melyből az ellenség, illetőleg erődök, épületek rontására nagyobbszerü golyókat, bombákat stb. lődöznek. A golyók nagyságához képest, melyeket belölök lőni lehet, vannak hat, tizenkét, huszonnégy fontos stb. ágyuk. Sudár vagy sugár ágyu, a maga nemében legkisebb. Öreg ágyu. Ágyut tölteni, elsütni. Ágyukkal víni a várat. Ágyut szögezni az ellenség tábora ellen. Nem kár volna ágyuba tenni és kilőni. Km. Ágyunak nevezik a lövésre alkalmazott mozsarat is: mozsárágyu.

Régiesen álgyu, és elemzésileg helyesen, mert törzse a fekvésre való alkotmányt jelentő álgy azaz ágy, t. i. az ágyu abban különbözik más lőszerektől, hogy ágyféle talapon fekszik. Képzése olyan mint a lapu, áru, tanu s több hasonló szóké, V. ö. ÁGY.

Tehát helyesen álgyú, mivel úgy fekszik a talpazatán, mint ember az ágyában.

Ág

ÁG, fn. tt. ág-at, tb. ~ak. Tulajd. ért. a növények, különösen fák derekából kifakadó kisebb-nagyobb száru sarjadék. Vastag, vékony, egyenes, görbe ág. Zöld, lombos, száraz ág. Piros, sima, görcsös héju, nyers ág. Faág, rózsaág, szőlőág. Fattyu ág, mely buján a gyökérről sarjadzik. A fattyu ágak mély győkeret nem vernek. Km. Nyers fának száraz ágát nehéz várni. Km. A szegény embert még az ág is húzza. Km. Ágról szakadt ember, jöttment szegény rongyos. Ágravaló, akasztani való. Átv. ért. 1) Bizonyos eszközöknek ághoz hasonló része. Villa ágai. Három ágú vasvilla. Két ágú kis kapa. 2) A folyók derekából kiszakadó kisebb medrek, folyók, fokok, erek. Öreg Duna győri, nádszegi ága. Vágduna ága. 3) Bizonyos szellemi vagy erkölcsi egésznek egyes részletei. A tudományok, ismeretek különféle ágai. 4) Az ész működésének egyes szervei. Eszem ágában sem volt. 5) A nemzetségi fában, illetőleg nemzedéki leszármazásban jelenti azon vérségi fonalat, melynél fogva valaki az ősi törzsökkel öszvefügg. Férfi vagy fiúi ág. Leány ág. Mellék ágon atyafiak. Harmadik, negyedik ág. Hamis keresmény nem száll harmadik ágra. Km.

Alaphangra nézve hasonlók hozzá a szanszkrit çâkh (fakad), honnan: çákhá (ág), a német Zacke, Zweig, a sinai kó (ramus), a finn oksa, a török agadsi (fa). Egyébiránt a magasodás alapfogalma látszik rejleni benne, s rokona: hág = magasra lép, honnan: ágaskodik = hágaskodik, mint a németben a Baum és bäumen.

Eszem ágában sem volt. Az észt egy fához hasonlítja képileg. És az említett gondolat még csak ki se sarjadt, azaz eszem ágában sem volt!

Gyertya

GYERTYA, (gyer-ty-a, tájszólásilag gyortya, sőt györtya is [gyuladó, V. ö. GÉR], am, gerjedő, ebből lett: gerjetyű, öszvébb húzva: gyertyű v. gyertyú, gyertya, hasonló eredetűek: forgatyú, am. forgató, pattantyú am. pattantó, szivatyú am. szivató, csergetyű am. csergető, leppentyű am, leppentő, kótyavetye am. kótóvető stb. Egyébiránt rokonok vele a német Kerze, ónémet gerda, kerzi, svéd kerta, franczia cierge, holland kaars, kaers, keers); fn. tt. gyertyát. Szoros ért. egyenes, jobbára egyforma vastagságu és hengerded alakú, s hosszukás világító szer viaszból vagy fagyjuból stb.

/.../

Tájszokásilag Erdélyben: gyortya, s a régieknél eléfordúl gyartya is. V. ö. GYERTYÁN.

Tehát gyertya = gerjetyű.
De mi az a GER?

2) Gerj, gerjed, gerjeszd stb., melyekben a ger a felindulás, fölkelés, kinyomulás, kitörés, vagy áthatólag: felinditás, fölkeltés, kinyomás, felingerlés fogalmának felel meg, s rokon közelebbről a latin germen, német gähren, Gier, gerne, begehren, héber (ingerel), hellen crhzw (kivan), szanszkrit gardh (kiván) stb. szókkal.

Így már érthető, hogy mitől gyertya a gyertya.

Nyomban

NYOMBAN, (nyom-ban) ih. Mindjárt, tüstént, legott, közvetlenül, el nem maradva, hanem az előre bocsátott dolognak mintegy sarkában, nyomában járva. Nyomban követlek, ott leszek. „Ugyanazon nyomba menék Bánfi István uramhoz.“ Levél 1559-ből (Szalay Ág. 400. m. l.). Nyomban hagyott maradék, am. tüstént, legközelebb következő utódok. Egy nyomban, szokottabban: egy nyomon járnak.

Tehát, hogy ha azt mondom, hogy nyomban jövök, akkor már a nyomodban van a lábam, olyan közel vagyok.

Idéz

IDÉZ, (i-de-ez) áth. m. idéz-tem, ~tél, ~ìtt. Általán am. valakit magához rendel, ide parancsol, meghagyja, hogy ide, azaz nála vagy előtte jelenjen meg, hogy jőjön ide. Az úr maga elébe idézi cselédeit. Beidézni az utczán futkározó gyermekeket az iskolába. Szellemeket, lelkeket, boszorkányokat idézni. Különösen 1) Törvényes ért. valakit biróilag a törvényszék elébe hí. Perbe idézni. Törvény elébe idézni. A vádlottakat megidézni. Már a XVI. században divatozott: „És azokat, kik fegyveres kézzel rejám jöttenek volth, mind az vármegye színire idézem.“ „Továbbá ezért az dologért székre idéztetett minket szógabiró által.“ (Szalay Á. gyüjteménye). 2) Mások beszédéből vagy irományaiból, könyveiből mondatokat, szavakat bizonyságul, felvilágosításul, erősítésül stb. hoz elé. Régi jeles irókból idézni valamit. Nagy emberek szavait idézni. Szent irásból tárgyhoz illő szövegeket idézni. Péter, Pál apostolokat idézni.

Tehát idéz = ide-ez, mint időz, de nem idő, hanem ide, jel-ez, csel-ez, ide-ez. Azaz idéz!
Az idéz ellentétje az oda-oz, azaz odáz.

Molyh

MOLYH, (moh-oly) fn. tt. molyh-ot, harm. szr. ~a. Finom, gyönge, rövid szőrféle szálacskák, melyek több növények testeit, kivált leveleiket födik. E tulajdonságánál fogva világos, hogy gyöke moh, minthogy a mohhoz leginkább hasonló, s eredetileg moholy, melyből áttétellel és öszvehuzással lett molyh, mint pehely pelyh, kehely kelyh, teher terh. Rokonai a molva és moláka. V. ö. BOLYH, POLYH.

Tehát most már tudjuk, hogy helyesen [MohoJ]-Nagy László-nak kell mondani. (Róla nevezték el a Magyar Iparművészeti Egyetemet, de senki se tudta, hogy hogy kell kiejteni, Mohoj vagy Moholi - most már tudjuk, hogy Mohoj)
Nevének jelentése fent olvasható.

Siet

SIET, (si-et) önh. m. siet-tem, ~tél, ~ìtt, par. siess.

1) Valahova sebes léptékkel megy. /.../Ellentéte késik, mint Zrinyinek ezen versében is áll: Sem siet, sem késik haragja Istennek. Jobb mindenkor sietni, hogysem mindig elkésni. (Km.).
2) Átv. valamit gyorsan, halasztás nélkül tesz, végezni iparkodik. Siess, hogy jókor elkészülj a munkával. Sietve írni, olvasni, beszélni. Élni ne siess. Siet az óra, midőn kelletinél hamarabb jár. Aki siet, nem sokat gondolkozik. (Km.).

Túl a Dunán máskép: sëet, öszverántva sét. Gyöke azon se v. së, mely a gyors mozgás hangját utánozza, s meg van a seb, sebes, sebesség, sét v. séd, és Sió származékokban, fordítva: os, oson szóban. Rokonok sínai nyelven czèu (currere, festinare), csu (ire); V. ö. SIÓ. Az et képző tulajdonkép az önható igéket alakító ed módosúlata, tehát eredetileg si-ed v. së-ed, mint, er-ed, szal-ad, hal-ad stb. Hasonló rokonhangi változás van ezekben: üget, reszket, viszket, melyek szintén az ed képzésü önhatók seregébe tartoznak. V. ö. RESZKET.

Agy

AGY, fn. tt. agya-t. A fej azon csontnemű, szilárd, félgömbölyű része, mely a velőt foglalja magában, s rendesen koponyának mondatik. /.../

Innen átv. ért. 1) valamit mintegy velő gyanánt tartalmazó üreg. Kerék agya, melybe a tengelyt eresztik. Kerék agyáig való sár. Puska agya, azon homorú üreges fa, melybe a puskacsőt fektetik. 2) a koponyának lágy fehér anyagból álló velőnemű tartalma, agyvelő, t. i. tartalmazó a tartalom helyett. Nagy agy, mely két részre, jobb és baloldalira oszlik; kis agy, máskép agyacs. Innen átv. ért. tök agya = béle.

Első jelentésénél fogva talán eredetileg a magashangú hegy, azaz tető, mint a testnek felső része, oly fogalmi viszonynyal, mint fel és fej, innen agyfa = az épület legtetején elnyúló fa. Miszerint rokonságban van vele a szanszkrit: gad, mely azt teszi: kitetszeni. Az agy ma is fenhangú egy szóvá változik ezekben: egyebugyál = agyabugyál, egyel = agyal.

Tehát például ha valakit agyonvernek, azt az AGYán verik, vagyis fejbe vágják, azaz feltehetőleg bele fog halni.

Fontos összefüggésben van az EGY számnevünkkel és Isten nevével is, de ez olyan hosszú lenne, hogy ide nem írom le.

Agyag

AGYAG, (agy-ag) fn. tt. agyag-ot. Föld neme, mely a többiek között termékenységre nézve kitünő, s ragadós szilárd tulajdonságánál fogva különféle edényekre alkalmas. Sárga-, vörös-, szappan- fehér-, pecsétes-, ruhatisztító agyag. Agyagból vályogot vetni. Palóczosan ejtve: agyig. Továbbá jelent agyagból valót. Agyagedény.

Egyelőre ennyi, holnap az AGY szót megnézzük részletesen. Abból többminden ki fog derülni.

Keselyű

KESELYŰ, (kes-ely-ű) fn. tt. keselyű-t. Eredeti értelménél fogva melléknév, mint szigorú, keserű, domború, szomorú stb. am. kese vagy kesely színü, tollazatú. Általános neve azon sasfajnak, melynek vörnyeges vagy fakó tollai fehér pettyekkel tarkázvák, s e szerént törzsöke kese v. kesely. És csakugyan a régieknél, pl. Pesti Gábor meséiben is, többször eléjön ez egyszerübb alakban, névszerént (Toldy F. kiadásában) a 35, 92, 96, 104, 122, 190, 192, 199. lapokon. „Mikoron az kesely egy csigát talált volna .... oda mene az csóka, tanácsot ada neki, hogy nagy-fel repillene onnét“ stb. Különös, hogy midőn a sas szóval összetétetik, nem elül áll, hanem hátra tétetik, tehát nem keselyüsas, hanem saskeselyű.

A kese világos színűt, fakót jelent és tarka állat az, melynek a szőre/tolla kesés, kesély, mivel változatos lesz, tarka.

Labda

LABDA, (lab-da) fn. tt. labdát. Szoros ért. rendesen bőrből készült, s rugalmas testtel, pl. szőrrel, kóczczal kitömött, vagy felfúvott golyó, mely játékszerül szolgál, midőn vagy bottal ütik, vagy kézzel dobják, s adogatják egymásnak.

Máskép: lapta. Kidobni, kiütni, elkapni a labdát. Labdával kapóst játszani. Szélesb átv. ért. némely más testek, melyeket, mint a lapdát, öszvegömbölyítenek, pl. sárból, hóból. Képes kifejezéssel, amit hánynak vetnek, különösen mások szabad rendelkezésének kitett ember. Hányják vetik, mint a labdát. Szerencse labdája.

Gyöke lab, gömbölyűbben lob, rokon a könnyü vagy sebes mozgást jelentő ló, lót, lóbál, lódít, lobog szókkal. A lab lob gyökből eredt az elavult labad lobad, innen az igenév labadó, lobadó, labada, lobada s öszvevonva, labda, lobda (némely szójárásban); így képződött a csapda a csap csapad igéből.

Lóbál, lohol, lódít, lobog, lobban, mind mind ugyanaz a KÉP áll mögöttük. Így értjük meg, hogy mi az összvefüggés a ló, a lobogó zászló és a lobbanó tűz között. A mozgás, sebes mozgás képe.

Tarhonya

TARHONYA, fn. tt. tarhonyát. Tojással vagy a nélkül is készített, s megreszelt vagy apróra vagdalt vagy morzsolt tészta, melyet megszárítva sokáig eltartanak, s leginkább gazdasági tanyákba hordják, minthogy itt nem mindenkor van idő és alkalom fris tésztát készíteni; hamarjában megfőzik, s levesben vagy tejjel, zsirral, paprikás hússal stb. szokták enni, ezért különösen a pusztai és tanyai lakosok eledele. Szabó Dávid szerént aludt- v. savanyótejjel készült étek.

Eredetére nézve úgy véljük, hogy a tarhó-ból származott, minthogy nem csak morzsáinál fogva hasonló a tarhóhoz, mely turóssá öszvefutott téjrészekből áll, hanem, mint láttuk, valóban aludt tejjel vagyis tarhóval is készül; vagy pedig egészen a keleti nyelvekből vétetett át, jelesül Zenker szótára szerént a persa tárkháne ( betü alatt) így értelmeztetik: eine Suppe oder Brei von sauerer Milch mit Graupen; továbbá a török-persa tarkháne ( betü alatt): geschrotenes Getreide in Milch gekocht und gewürzt (mind két esetben mint Szabó D. is értelmezi).

Tarhonya - tarhó - túró.
Túró=> az alutt-tej vékony, vizes része savó, azaz savanyú, a savik igétől, durvája pedig túró, talán a gyúr igétől; ezt mutatja a közmondat is: akár turják, akár gyurják

Tehát a tarhonya széttúrt azaz felaprított tészta, mint a túró a tejből.

Paraszt

PARASZT, fn. tt. ~ot, harm. szr. ~ja. 1) Szoros ért. a legújabb korszakig, jobbágytelket biró, s földmíveléssel foglalkodó, nem nemes származásu mezei lakos.

A ,paraszt’ máskép: pór, mely utóbbi egy a német Bauer szóval; így hivják különösen túl a Dunán a hansági, németül Heidbauer nevü, horvát és német parasztokat. Mennyiben a paraszt földmivelőt jelent, gyökre egyezik vele parlag. Par gyökkel pedig, a héber (campus), arab berr (ugyanaz); arab-török baur v. búr (Brachacker); persa barz földmivelés; továbbá: a tatár nyelvekben föld értelemben eléforduló er, jer, jir, szirr stb. (Adelung. Mithridates); ide tartozónak tekintethetik a latin: arvum a görög ara, aroura is.

Eredetileg tehát am. paraszt földdel bánó, földmivelő, s e nevezetben elemeinél fogva semmi becstelenítő nem foglaltatik. Beregszászi után figyelmet érdemlőnek látszik még a persa parasztidan v. pereszt-iden, mely 1) am. imádni; 2) szolgálni; innen parasztár v. peresztár, 1) imádó; 2) szolga. Azonban úgy véljük, hogy ezen szónak, habár hangokban egyezik is, semmi összefüggése nincs a magyar ,paraszt’ szóval, úgy hogy Vullersben épen maga a ,paraszt’ szó is eléjön ,imádó’ értelemben; pl. átes paraszt tűzimádó; talán ,pársza’ névtől, mely am. jámbor; szerzetes; koldulás.

Vagyis a paraszt az nem valaki alsóbbrendűt jelent, hanem azt, aki földet művel, földdel bánik. Ehhez érteni kell az időjáráshoz, a természethez, erősnek kell lenni, tervezni kell, dolgozni kell. Megbecsülendő, nem lenézendő. És ugyebár, paraszt nélkül nincs kenyér. Ez csak egy elhasznált lenéző szó. Mert a farmer is ugyanezt jelenti mégse sértődne meg valaki, ha farmernek hívnád...

Csik

CSIK. (1), 1) Elvont hangutánzó gyöke csikor, csikorog, csikorít stb. származékoknak. 2) Forgó, csavarodó mozgást jelentő szók gyöke, milyenek: csikar, csikkan, csikasz, csiklik, csikló, csikland, csikoltó, stb. Rokona azon sik, melyből sikos, sikamlik, sikkaszt, sikkan származtak, valamint csuk is, mint a csukló, csuklik szók gyöke.
A csikló maga nem feltétlen tartozik ide, mivel "3) Két testnek oly összefűzése, mely által azok mozoghatnak, különösen az állati s emberi tagoknak ily módon létesült egybekapcsoltatása, s a hely, hol ezen összekapcsoltatás történik, másképen: csukló."

Tehát egy pár találkozásának a csuklópontja a nő csiklója. Bájos nem?

Kaptár

KAPTÁR, (kap-tár v. kap-ta-ar) fn. tt. kaptár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Méhkas, köpü. Gyöke a fogást jelentő kap, melyből lett vagy az összetett kap-tár vagy az elavult kapt, s ebből kaptár, mint kant kantár, lajt hajtár, hajtsár, sajt sajtár stb. E szerént jelenti azon kast vagy szekrényt, melybe a méhrajt bele fogják, bele hajtják. Hogy létezett kapt ige, mutatja a kaptány (görény v. rókafogú) szó is. Némelyek pl. Lugossy J. az első részben kap a köpű szó módosulatát látják, mely nézet, ha a mély hangú a (= å) vétetik alapúl, szintén helyes. V. ö. KAP. (1).
Tehát egy TÁRba elKAPják a méheket. Ezért KAPTÁR.

Zacskó

ZACSKÓ, fn. tt. zacskót. Tulajd. ért. a zsák szónak kicsinzője, s am. zsákocska, vagyis kicsi zsákhoz hasonló erszény, latinul: sacculus, németül Säckel. Őszvetéve: pénzeszacskó, melyben pénzt tartanak; dohányzacskó, turózacskó. Átv. zacskóhoz hasonló takarója valaminek, pl. tökzacskó, magzacskó (némely növényeknél). Más kiejtéssel zsacskó (Káldinál is). Túl a Dunán nemely tájakon a z v. zs elhagyásával acskó. E szóban a gyökbetü a képző betüjével átvetve ejtetik, minthogy zsák-csó-ból változott zsacskó- v. zacskó-vá; és valóban is eléjön a régieknél zakcsó alakban, pl. a Carthausi Névtelennél „Egy éjjel kedég felkele es méne közikben a szegényeknek egy zakcsó pénzzel.“ (Sz. István Legendája). A Régi Magyar Passióban is: „Es monda nekik: Mikoron küldélek titeket zsakcsónál kil (zsacskó nélkül) es tassolynál kil es sarunálkil“ (Toldy F. kiadása. 38. 1.) mi némely más szóknál is megesik, milyenek: háskó = hágosó, hágcsó; szöcskő = szököső, szökcső; tamariska = tamariksa a latin tamarix után; talicska néhutt = taligcsa; faricskál = faragcsál.

Tehát itt hangátvetés tanúi lehetünk! A csó csúszást jelent, tehát a zacskó az csúszós zsák!

Zöld

ZÖLD, mn. tt. zöld-et. Tájdivatosan: ződ. A fő szinek egyike, mely a sárga és kék szinnek vegyülete, s mely számtalan fokozatban kivált a növények országában tünik elé. Világos, sötét, haragos zöld, fűzöld, fakózöld, olajszinü zöld, libaszinü zöld, halavány zöld, tengerzöld stb./.../
Legvalószinűbb, hogy a zöld, valamint más szinek is, oly tárgytól kapta nevét, mely közlátszat szerént ily színben mutatkozik; milyenek általán a növények. Innen hellenül clwróV = zöld, és clóa v. clóh = nyers sarjadzó fű; latinul viridis és vireo; németül grűn = zöld, és a régi német groan, gruen = nőni; tótul zelina = fű, és zeleny zöld. A magyar zöld e két utolsóhoz hangokban némileg hasonló, azonban Miklosich nem említi. Így a magyarban alapfogalomban és gyökre nézve egyeztethető vele azon serd törzs, melyből a növésre, különösen növényi sarjadzásra vonatkozó sìrdűl, serdít származtak. Némileg hasonlók hozzá szanszkrit nyelven: harit, am. zöld, persául: zerd, am. sárga, törökül: jesil am. zöld.

Miklós

MIKLÓS, (1), (hellén eredetü, jelentése népgyőző ezen szókból alkotva: nikew és ocloV) férfi kn. tt. Miklós-t, tb. ~ok. Nicolaus. Változatai Mike, Miki, Mikla, Mikló, Mikes, Mikola, Mikó, Mikulás. Viselik e neveket Magyar- és Erdélyországban számos helységek. Magas Miklós mennybe néz, népies rejtett mese, s am. kémény, máskép: fúrják faragják, mégis feneketlen. Élődik, mint Toldi Miklós lova a szeméten. (Km.). Szent-Miklós néven is számosan fordúlnak elé helynevek, melyeket l. SZ betü alatt, vagy némely előnevezetekkel az illető betünél.

Hős

HŐS, (hő-ös) mn. és fn. tt. hős-t, tb. ~ek (mint mn.), v. ök, (fn.) harm. szr. ~e. Eredetileg am. hővel, hével biró, tüzes, heves. Szokottabb értelemben 1) Régebben: ifjú, fiatal férfi, kiben t. i. természeténél fogva sok a tűz, élénkség.

Tehát aki hős, az fel van tüzelve. Ló-lovas, hő-heves!
Hős = Heves.

Szalag

SZALAG, (szal-ag) fn. tt. szalag-ot, harm. szr. ~ja. Általán, vékony szálat, vagy szelvényt képező, hajlékony állati vagy növényi test, melylyel valamit öszvekötni szoktak, vagy lehet, milyenek a bőrből hasított szíjak, vagy ezekhez hasonló szövetek, vagy bizonyos növények héjai, szárai, rostjai. Bőr-, fahártya-, fahéjszalag. Selyemszalag. Páros, fehér, fekete, zöld, sárga szalag. Szalagokkal ékesített kalap, ruha. Szalaggal befonni, megkötni a hajat. Megérdemelné, hogy szalagszíjakat metéljenek hátából. (Km.).

Gyökre és alapfogalomra rokonai: szál, szilánk és sallang; a mongolban szalagha am. sarj.

Azaz szál-ag, mint kócs-ag, har-ag, stb. Vagyis a SZELvény az valami SZELetelt. A SZÁL tehát lehet egy vastag közél SZELete, azaz kis darabja.

Gyom

GYOM, 1) elvont gyök. Vékony hangon gyöm, innen gyomoszol vagy gyömöszöl. Rokon vele a gom göm, (gomoly gömöly), csom csöm, (csomoszol csömöszöl), töm, s belőle származik gyomor. Eredeti jelentése: valamely öszvebonyolodott, csomóvá, gömbbé alakúlt test. Innen 2) mint önalló gyök és főnév jelentése gizgaz, burján, öszvevissza nőtt haszontalan növény. Molnár Albert értelmezése szerént: congeries vilium, et noxiarum herbarum; tt. gyomot. Sok esőben megterem a gyom. Vetését, ültetményeit fölverte a gyom. Elbujni a gyomban. Hallgat, mint tyúk a gyomban. (Km.) Kitépni, kiirtani a gyomot. Gyimgyom.

Tehát a GYOMrunk is összebonyolódott, mint egy GUMó. A GYÜMölcs is, mint egy GÖMb. A kép ugyanaz.

Rajz

RAJZ, fn. tt. rajz-ot, harm. szr. ~a. /.../
Eredetére nézve azon szók osztályába tartozik, melyekben az r gyökhang az irás, illetőleg metszés, vágás, hasítás alapfogalmát fejezi ki, egyszersmind húzást, vonalat, vagy ez által alakult testeket jelentenek, milyenek, rács, ráncz, ráspoly, reped, rés, rifol, ripacs, riszál. Ezen alapfogalom rejlik az ir (scribit), irt, ort, ró igékben is, minthogy a rajz is eredetileg irás, rovás, bemetszés által történt. Rokon hozzá a német Risz, Risse. Minthogy a magyarban is az i néha aj alakot ölt, pl. kiált kajált, kiabál kajabál, szakít szakajt, innen nem valószinütlen, hogy a rajz is eredetileg riz v. risz lehetett, s egyszerübb gyöke a megfordított ír, mely nem csak am. a latín ,scribit’, hanem ,delineat, pingit’ is. V. ö. ÍR, ige.

Válasz

VÁLASZ, (vál-asz) fn. tt. válasz-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. 1) Határvonal, vagy köz, vagy test, mely bizonyos tért ketté szakaszt. Iy jelentésü ezen öszvetett szókban: válaszfal, válaszkő, válaszárok, válaszút stb. Átv. kérdésre, tudakozásra vagy vitatásra adott felelet. Kérdésedre ez a válaszom. Levelemre választ várok. Az ellenvetésre választ adni. Különösen a törvénykezésben az alperes kifogására a fölperes által adott felelet. (A ,kifogás’ a keresetre vagy kereset ellen adatott. A válaszra pedig a viszonválasz következik.) – Némely tájejtés szerint megtoldva: választ, ragozva: választot, választra stb. l. VÁLASZT, (2). A másod értelemben a kettő között mondott vagy irott beszéd valami egész gyanánt vétetik, melynek egy-egy felét a két személy külön beszéde teszi. Innen máskép: felelet, a fél törzstől, s alapértelemben egyezik vele: felesel, azaz felváltva vitatkozik.

Ugyanezen fogalmi rokonság van a német scheiden (választani) és Bescheid (válasz) között.

Képeztetésre hasonlók hozzá szakasz, ragasz, horpasz, torlasz, rekesz főnevek.

Tehát a párbeszéd az páros, két félből áll. E két fél a beszéd felét adja, azaz felel egymásnak. A párbeszédük kettéVÁLik VÁLaszokra. Hát nem szép?

Pocs

POCS, fn. tt. pocs-ot. Sárral kevert, vegyes, csúnya álló víz, tócsa; öszvetéve: locspocs, származékai: pocsék, pocsékol, pocsékos, pocséta, pocskol, pocskos, pocsolya. Mennyiben hangutánzó, rokonok hozzá a csapodó hangra vonatkozó pocsol, pocsog, továbbá: pacs pacskol, pas paskol, én mások. Egyezik vele a csagataj pocs (= piszok), pocsak (= posvány), fosku (= ganaj, törökül: fïskï), héber , v. , német: Pfütze, régi felső német: puzzi, buzza, putza stb.

Tehát a POCS = CSAP, vagyis PACSKOL = CSAPKOL. Így tiszta már, hogy a PECSét azért PECSét, mert CSAPják.

Testvér

TESTVÉR, (test-vér) ösz. fn. tt. testvér-t, tb. ~ìk, harm. szr ~e. Szoros ért. testvéreknek vagy egytestvéreknek nevezzük, kik ugyanazon apától és anyától lettek, vagyis szófejtésileg véve, kik egy testből és vérből származtak. Kiket pedig ugyanazon apa nemzett, de más anya szült vagy viszont; azok féltestvérek, s illetőleg apul v. anyul testvérek. Testvérbátya, öregebb férfitestvér; testvéröcs, fiatalabb férfitestvér; testvérnéne, idősb nőtestvér, testvérhug, ifjabb nőtestvér. Újabb szokás szerint a frater kifejezésére fivér, a soror jelentésére nővér jött divatba. Szélesb ért. testvérek azok is, kik ugyanazon törzsapától és anyától származván közelebbi vérrokonságban állanak, honnan az unokatestvér, unokabátya, unokaöcs, unokanéne, unokahug nevezetek. Legbensőbb viszonyra és bizalomra, szeretetre vonatkozik az ily mondatokban: Úgy szeretik egymást, mintha testvérek volnának. Testvérek között is megér annyit. Néha egyszerüen vér használtatik helyette. Ők a mi véreink. Édes vérem. A vér nem válik vízzé, a testvéri szeretet ki nem alszik.

Tehát eredetileg az idősebb fiútestvér a fivér, a fiatalabb az öccs. Az idősebb lánytestvér a nén, a fiatalabb a húg.
Nén helyett ma a nővért használjuk, hibásan, mert a húg is nő-vér.

Tehén

TEHÉN, fn. tt. tehén-t v. tehen-et, tb. tehen-ek. /.../Az úgy nevezett szarvasmarhák nősténye, mely teljesen kifejlődött, már borjazott, s melynek fiatal korában üsző a neve, mint a fiatal ököré tinó. Úgy nevezzük a bivalok, bölények, és szarvasok nőstényeit is, melyek t. i. borjukat ellenek. Meddő, üzekedő, borjas, fejős tehén. Fehér, tarka, kese, riska, vörös, fekete tehén. Bivaltehén, szarvastehén v. ~ünő, v. nőstényszarvas. /.../

Minthogy a tehén tejének bősége által más nőstények között különösen kitünő, valószínűnek látszik, hogy nevét a tej-től kapta, s eredetileg tején volt; nem áll ellent, hogy a Bécsi és Tatrosi codex irója vagy irói a latin ,bos’ szót ,tehén’ szóval fordították, mert amaz közös jelentésü: „Bos taurum vaccamque comprehendit, ein Rind. Ochs oder Kuh.“ Fabri Thesaurus, hol különösen Livius, Virgilius, Tacitus-ból is mondatok idéztetnek: „boves quaedam“, „boves foeminas“, „bos locuta.“

Könyv

KÖNYV, (2), fn. tt. könyv-et, harm. szr. ~e. Kicsinyítője: könyvecske. Ha azon tárgynak, melyet e szó jelent, eredeti alakját veszszük tekintetbe, t. i. hogy legrégibb időkben a könyvek tekercsbe göngyölgetett irományok valának, nemcsak legvalószinübbnek állithatjuk, hogy a könyv gyöke a gömbölyűt vagy göngyöltet jelentő köny, lágyabban göny, melyből lett: könyő (s ebből: könyö, könyv, mint eny, enyü enyv, seny, senyü senyv stb.), hanem a régi iratokban, pl. a Tatrosi és Bécsi codexben is igen sokszor még az eredeti ‘könyő’ alakjában, sőt ismét a régieknél ezen értelemmel magában a gyökben is találjuk, pl. a Passióban (Toldy Ferencz kiadása 74. lap). E tulajdonságától vette nevét a latin volumen; s Adelung szerént a német Buch is am. Bug, biegen igétől. A magyar könyvhöz hangra nézve is hasonló a sínai kiuán (libri sectio), és kiuan (glomerare = göngyölni); de hasonló hozzá a szláv knich és kniga is, melyek épen oly viszonyban állanak a magyar könyvvel, mint gónu, genu, Knie a ‘könyök’ szóval; mely összehasonlitásokból az tünik ki, hogy a magyar könyök és könyv következetesen megtartották eredeti alakutánzó neveiket, míg más nyelvek kivetkőztették ősi formájokból, s valamint a Knie szónak eredetije a hellen gónu, hasonlóan a szláv knich-é a magyar könyv, mert ennek eredete és neve a tárgy fogalmával és a hangszervek alakitásával leginkább megegyező, s egy egész rokon értelmü szónemzetséggel áll szoros kapcsolatban. V. ö. KÖ, GÖ, gyökelemeket. /.../

Lássuk tehát a képet. A könyökünk ugyanolyan mint a könyv, ami ki be csukódik. \/

Lélekzet

LÉLEKZET, (lél-ek-ez-et) fn. tt. lélekzet-ìt, harm. szr. ~e. Azon pára, melyet a tüdő kifú, vagy bevesz, azaz lehelet. Lélekzetet venni. Nincs lélekzete. Hidegben meglátszik az ember lélekzete.

Tehát hibás a léleGzet. Itt ennél sokkal mélyebb tartalomról van szó. Amikor valaki lélekzik a világlélek jár ki és be. Mint ahogy Isten teremtette az embert és lelket lehelt belé.

Véletlen

VÉLETLEN, (vél-et-len) mn. tt. véletlen-t, tb. ~ìk. Minek lehetőségét, eshetőséget előre nem gondoltuk, nem gyanitottuk, nem vártuk, nem reméltük; minek semmi előhire nem volt; meglepő. Véletlen szerencse, szerencsétlenség. Véletlen találkozás. Véletlen eset, esemény, veszély, szabadulás. Véletlen bokorban gyakran nyúl fekszik. (Km.). Határozóként is használjuk véletlenül helyett. Véletlen ott termett. E szerencse véletlen talált.

Tehát nem tudunk róla vélekedni, nem tudunk róla véleményt alkotni.

ZOK

ZOK, fn. tt. zok-ot. 1) Tájdivatos szó. l. KÖLÜMALOM. Természeti hangszó, mely a működő mozgásban, ütésben levő kölyük zok, zök hangját utánozza. 2) Mint puszta gyök egyezik zök gyökkel. 3) Mint szintén puszta gyök a sirónak szakadozó, görcsösen töredező, fuladozó, csukló tompa hangja, melyből zokog, s átv. értelemben zokon, zokony, és öszszetétellel zokszó származtak. Persa nyelven zakh am. lamentatió, és zok am. susurrus seu admurmuratio ira et indignatione. (Vullers). V. ö. ZOKOG; ZOKSZÓ.